Benedek Elek, a Székelyföld szülötte 1859. szeptember 30-án látta meg a napvilágot Erdõvidék egy kicsi falujában, Kisbaconban.

Ebben a szép természet – és emberszeretõ környezetben nõtt fel, de a legnagyobb ajándék számunkra az, hogy meg tudta õrizni, tovább tudta adni olvasóinak mindazt, ami az õ gyermekkorát széppé tette. A boldog kisbaconi diákévek után a székelyudvarhelyiek kevésbé örömteli közösségébe kerül. A kollégium az élet iskolája, de a kultúrával való találkozást is jelenti az író számára. Nyelveket tanul, lelkes tagja az önképzõ körnek. Érettségi után hamarosan Pesten találjuk. Tanárnak készül, de lelke mélyén írói terveket táplál. Benedek Elek Sebesi Jóbbal, székelyudvarhelyi barátjával a korábban gyűjtött népköltészeti alkotásokat Gyulai Pálnak mutatta meg. A híres kritikusnak tetszett a székely népköltési gyûjtemény. Az elsõ csatát tehát megnyerte. Egyetemi tanulmányait félbeszakította, újságíró lett. 1885-ben jelent meg a Székely Tündérország, ami már önállóan megírt népmeséket is tartalmaz. Hat évvel késõbb jelent meg a Székely mesemondó. Az igazi vállalkozás azonban (1894-96) az öt kötetben megjelenő Magyar mese- és mondavilág, ami a millenium ünnepére készült. Magyar népmesét kell a gyermekek kezébe adni, mert az a magyar nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé. Õ az elsõ író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelõdéspolitika fontos kérdésének tartotta, mint országgyűlési képviselõ. A világról alkotott értékrendje, gondolatvilága az 1894-ben megjelent Testamentum és hat levél c. irodalmi végrendeletében olvasható. Jelentõsek Benedek Elek mesefordításai is. Ezek a Kék, Piros, Ezüst és Arany mesekönyvek. Említésre méltót alkotott novelláival, regényeivel is: Katalin, Uzoni Margit, Mária, Huszár Anna, valamint a magyar nemzeti múltat népszerűsítõ írásaival is: A magyar nép múltja és jelene, Hazánk története, Nagy magyarok élete. Mint újságíró többféle lap munkatársa, majd szerkesztõje lett. Hozzáértése, esztétikai igényessége nem ismerte a megalkuvást. (Nemzeti Iskola, Néptanítók Lapja, Az Én Újságom, Jó Pajtás, Cimbora stb.) Élete alkonyán visszatért szülõföldjére, ahol fáradhatatlanul küzdött tovább elképzeléseinek valóra váltásáért. Munka közben érte a halál 1929. augusztus 17-én.