Beharangozó: irodalom és asztalitenisz
Dátum: 2009. október 30. péntek, 08:37
Rovat: Híreink


A kortárs magyar irodalom sokszínű értékeinek megjelenítése a szélesebb olvasóközönség számára olyan párbeszédet indíthat el, amelyből jó esetben mind az alkotó, mind a befogadó profitálhat.

Éppen ezért kerül sor 2009. november 7-én, szombaton 16.30-kor a szlovákiai Ipolybalogon (Balog nad Ipžom) a Szépírók Társasága A könyv utóélete programjának keretén belül beszélgetésre a kortárs magyar irodalomról. A beszélgetés résztvevői – Kukorelly Endre, Garaczi László, Szerbhorváth György, Juhász R. József, Hajtman Béla, valamint moderátora, Németh Zoltán – az élő, alakulásban lévő irodalom témakörét járják körül, majd pedig az írók saját műveikből olvasnak fel.
Ezt követően pedig nemzetközi „sporttörténeti” eseményre kerül sor az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola tornatermében: a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának asztalitenisz-csapata látja vendégül a Szépírók Társaságának asztalitenisz-csapatát.
Várható összeállítások:
SZMÍT: Németh Zoltán, Sánta Szilárd, Hajtman Béla, Juhász R. József
Szépírók Társasága: Szerbhorváth György, Papp Z. Attila, Kukorelly Endre, Garaczi László









A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=841