Hizsnyai Zoltán (Text-túra) csoportjának írásai
Dátum: 2010. május 14. péntek, 08:16
Rovat:



Május 7 - 9 között megvalósult Text-túrán Hizsnyai Zoltán csoporta, amely a Gyalu nevet viseli az alábbi összeállításban dolgozott:
Tóth Tímea, Csillag Lajos, Farkas Benjamin, Kovács Barnabás
Tóth Tímea a táborban kapott feladatokat remekül oldotta meg. Az két nagyszerű munkát olvashatunk tőle:




Tóth Tímea

Amikor lövésed sincs ki a másik

(Utca, sétáló emberek, köztük A. Észreveszi az álldogáló B-t, aki ismerősnek tűnik neki, de nem tudja honnan. Ki akarja deríteni, de nem tudja, miként szólítsa meg, ezért véletlenül nekimegy és még a táskát is kiveri kezéből.)
A: Ó, nagyon sajnálom.
B: (felveszi a táskát) Ugyan semmi baj. (felegyenesedik, meglátja A-t, aki ismerősnek tűnik neki, de ő sem tudja honnan, és szeretné kideríteni) Hiszen mi ismerjük egymást!
A: (mintha csak most jönne rá) Tényleg!
B: Te jó ég! Milyen rég találkoztunk! Ugye?
A: (elbizonytalanodik) Hát, ahogy vesszük. Nekem nem tűnt olyan soknak, de kinek hogy. (zavartan nevet)
B: Az már biztos. És mi újság?
A: Semmi különös, minden a régi. És… (elhallgat, gesztusokkal próbálja jelezni, ő is szeretné megkérdezni ugyan ezt)
B: (lassan kapcsol) Ja, hogy én? Tud… (köhög) Sajnálom, csak kapar a torkom.
A: Semmi baj… Komoly?
B: Nem vészes.
(Kínos csend)
A: Szóval?
B: Szóval?
A: Igen, szóval?
B: Ja persze. Szóval kerestem másik melót, miután kidobott a főnök. Az egyik nagykereskedelmi áruháznak fuvarozok.
A: (értetlenül) T… (észbe kap, hosszan elnyújtja a tét, váltakozó hangsúllyal, így próbál viccet csinálni a majdnem elszólásából)
B: (nevet)
A: Egyébként mióta… (elbizonytalanodik)
B: Ugyan, hisz mindenki tudja, hogy fél éve.
A: Fél éve? Nekem azt mond.. mondták, hogy... (B-re mutat) nem (kezével imitálja a vezetést)
B: (erős gyanúja támad, hogy B nem teljesen beszámítható) Én? Már tizennyolc évesen megvolt a jogosítványom. De mindegy is. Az lesz a legjobb, hogyha haza mééé… vagyis megyünk. Elkísérlek. (A-ba karol, nehogy véletlenül elessen)
A: Ugyan felesleges. (gyengéden próbálja hárítani a segítséget)
B: De de hívok egy taxit. (telefonján matat)
A: Nem kell. Itt lakok a sarkon.
B: Hogyan? Úgy tudtam, hogy a Tulipán utcában lak... él.. vagy... (félre) A francba.
A: (most már határozottan eltolja magától a segítő kezet)  Ööö, látom még mindig gon.. úgy értem van úgy, hogy az embernek gondja van a beszéddel. Ezért nem kell szégyelni azt a kis dadogást.
A, B: (egyszerre kapnak észbe, halkan szinte maguknak) Tulipán utca? Dadogás? (apró lépésekkel távolodnak egymástól, már mindketten arra gyanakodnak, nem ismerik a másikat, de nem akarnak udvariatlanok lenni)
B: Nekem most mennem kell.
A: Nekem is.
(Mindketten haboznak, aztán köszönést egy intéssel elintézik. Mindketten sietős léptekkel el.)
(Ekkor érkezik a taxi)
C: Hé, kihívott ide taxit?

(cím nélkül) 11 szabadon választott mondatból kellett értelmes szöveget alkotni úgy, hogy a mondatok ne váéltozzanak.

– „Kínai.“ – bökött rá egykedvűen.
– Na ne, komolyan – és érdeklődve vette át a nejlontáskát.
Megérkeztek a lakáshoz.
A férfi keresni kezdte a kulcsokat. De nem találta egyik kabátzsebében sem. A nő arcán szomorúság, megbántottság, felháborodás széles skálája tükröződött. A férfi azonban nem tudta eldönteni, hogy a kulcsok, vagy a már megint felesleges pénzkidobás miatt. Bár az is lehet, hogy mindkettő szerepet játszott benne.
– Csöngess a gondnoknak – a nő csak ennyi tudott mondani.
A férfinek viszont más ötlete támadt. Be akarta bizonyítani, ő egyedül is képes ezt megoldani. Elővett táskájából egy vékony drótdarabkát és diadalittasan felmutatta.
– Mit akarsz azzal?
– Figyeld, ez nagyon egzakt.
– Fejezd be. Nem varázslat kell ide, hanem szakértelem.
– Nyugi menni fog.
Öt perc és még mindig semmi. A nő elunta magát, s megnyomta a csengőt. Úgy hatott, mint egy pisztolylövés. A férfi, aki már teljesen belefeledkezett a munkába – erről tanúskodott a már eszelőssé váló tekintete és a félig kilógó nyelve – riadtan ugrott hátra.
– A francba.
Megérkezett a gondnok a kulcsokkal. A nő megkérdezte tőle, nem találta-e meg az elveszett kulcsokat.
– Sajnos nem láttam, asszonyom.
– Hová akarsz kilyukadni? Szerinted elhagytam. Én? Pont én, aki minden apróságra oda figyel. Hiszen jól tudod, milyen fontos ez nekem. Ez bizony elvi kérdés. És az, hogy…
A nő türelmetlenül nézett a férfira. Nem szóltam, megszoktam már a furcsa eszmefuttatásokat. Inkább megyek. S otthagyta a férfit.
A gondnok csak megvonta vállát és ő is elment
A férfi pedig ott maradt az ajtóban, dróttal a kezében.       







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=954