Fiatal vagy és/vagy kezdő (remélem!), így aztán a kísérletezés (az eszmék és modorok zavarosában halászás) még természetes is lenne. Külön szeretnivaló azonban nálad, hogy széles sávon kísérletezel, és a közmodern versgenerátor önfeledt működését is megzavarod azzal, hogy nem óvakodsz még a „fülsértő” disszonanciáktól és a csengéstől-bongástól sem. Ami pedig nagyon trendi lenne. Úgy néz ki tehát (már ha legalább valamennyire tudatosan történne), dolgozik benned a divatokkal, a pillanatnyilag legmenőbb költészeti iskolákkal szembeni ellenszegülés természetes igénye. Ez fiatalos és dicséretes. (Nyugi, rajtam kívül senki nem fogja dicsérni, én meg már el is felejtettem, milyen fiatalosnak lenni.) Ügyelni kell azonban arra, hogy mindig pontosan tudd és érzékeltesd, hogy milyen saját pozícióból és mivel mész szembe. Igen, a dagályosság is lehet eszköz. De nem lehet maga a cél! A forma (semmilyen stiláris eszköz) puszta működtetése, üresben járatása sohasem lehet sem a vers teste, sem a végkimenete, még akkor sem, ha valamely forma reflektálása maga az elsődleges cél. Az így vagy úgy reflektált forma ugyanis azon nyomban világnézeti kérdéskomplexummá növi ki magát. És egyáltalán: minden, a legártatlanabbnak tetsző költői gesztus is, amelyben az originalitás kritikus tömege adott, az értő olvasatokban túlnő önmagán. Amiben viszont nincs átütő eredetiség, az megfeneklik a puszta semmit mondásban, a folyvást felfelé kacsintgató sznob okoskodásban vagy a műveltségelemekkel gazdagon girlandolt tudálékosságban etc.

Végezetül néhány – keresetlen – idézet tőled (ha érted, hogy mondom):

„fuldoklót ment a vízből kihúzva”    (no, még jó, hogy nem belökve)
„katona kit felhörpint a kaloda véres foga”    (hogy mire képes a rímkényszer!)
„álmaim szállnak még, de szólni nem mernek”    (pedig ha szállnak az álmok, akár már meg is szólalhatnának…)
„pörköl a ragyavert síkosság”    (???)
„simogat a méreg-balta..tépve lett így énem papírja”        (huhh!)
„kiállok közérzetem küszöbére”    (milyen közérzettel lehet ott állni?)

Mindez csak úgy kapásból. Egyszóval úgy vélem látni, hogy néhol talán kicsikét túlszűrted a reált. De sebaj! Nekem még így is tetszik. Igaz, nem úgy tetszik, mint ami lenyűgöz, megforgat, felkavar, szétzilál és újragyúr, nem úgy tetszik, mint ami hibátlanul jó. Hanem úgy, mint az érintetlen, zsenge, primőr Káosz, amelyben hiteles indulatok, ígéretes nyelvi-szellemi szenvedélyek kavarognak együtt a töménytelenül sok hasznosítatlan ballaszttal. Van miből lenned valaki!

Hizsnyai Zoltán