 | Év Irodalmi Alkotása: Jelige: János |
 1. Köpködő
1/1 A gyógyulás útján
A gyógyszertár
ablakához közeli
szekrényke tetején virágcserepek
bennük fikusz meg kínai rózsa
a szekrénynek
műlába van
A hozzáértő gyógyszerész
nélkülözhetetlen könyvtárából
1/2 Nyikita Mihalkov gépzongorája
izgett
mozgott a hegy
mintha már egy
felmálházott szamár volna
/ Isten bár láthatatlan,
a tükörben sincs /
1/3 Pátria halihó
eladtam szántóm
erdőm legelőm gyepföldjeim
a szőlősről már nem is beszélve
a kapott pénzen meg kiadattam
szülőföldem
mese- és mondavilágát
1/4 Szimering / In memoriam Talamon Alfonz /
Átnyúlt a falon
és úgy maradt
a valóság olyan
istenfölötti
– nem amilyen
érezni ahogy
láthatatlan
1/5 Újabb szimering
ha nem lett volna előre megalkotva a világ
most Istennek kéne befejeznie e verset
1/6 Angyaltövis
Angyaltövis az ujjam begyében,
akár a végső menedékem.
Mankóm a vihar, ki nem állom,
furulyareccsenő ifjúságom.
Egy villanásnyit kacsint a távol,
jó krumpliszsákként ledob magáról.
1/7 XXL
Nagyanyám és nagyapám
keresztet vetnek a
szeretkezés előtt
megcsókolják a
lehulló kenyérmorzsát
a kenyérszegést megelőzően pedig
keresztet karcolnak a héjra
Gáspár és Julianna
Zsófia meg János
Nagyanyám és nagyapám keresztet vetnek a két
szeretkezés között
ahogy nyikorog az ágy
beleremeg
a csontjaikkal aládúcolt
menyországom
2. Zátony
2/1 Felső gyepföld
Arcom egy ismeretlen fénykép
egy homályos arc restaurálása
lefejteni a kőből ami összetartja
ami megóvja szülőföldnek
belepingálni a fák évgyűrűi közé
egy régi emlékkönyv lapjai közé
szamárfület hegyezni a naplopó költő
elfeledett naplójába
közben levetkőzve
pucérra vetkőztetve
a magamutogató
mezítelenséget
2/2 Alsó gyepföld
Akár az elmélázó felhőből
a legelső esőcsepp
úgy vagyok bátor
és esendő
verssoraim a csalik
szemhéjamon pecázik
a rejtőzködő álom
a maradandót elragadhatod tőlem
színtiszta
vízre halászom
2/3 Kis gyepföld
A nyugalom kiöltött nyelvén
parázslik békességünk
Illés szekerén heverészünk
az ég az istenadta ég meg belekékül
árnyékunkba is belelépünk
cipőnkre ragad valami belőlünk
a mindenséget elvehetik előlünk
maga a nyár
úgyis csak álommá őszül
2/4 Nagy mező
Hajléktalan a teremtő,
és dúsgazdag a sok kisisten.
A halál vegytiszta tudata elfeledteti velem
ami mindig is volt, de sosincsen.
Légycsapóval hadonászik,
szinte hogy menekül az emlék,
az a legvégső remény,
hogy soha sincs szerencsénk.
Magyarok vagyunk, dicső múltunk
esendőbb mint a radírgumi,
amire az is elfogy, nem lesz,
nem lesz már miről lemondani
2/5 Kert alja
Koplal az Isten
kenyéren és vízen
előre nem látható szempár
tágul a tér
az időbe belefér
egyfajta éhségsztrájkolás
felkészülés az örökkévalóságra
2/6 Erdő alja
feltámadsz
de csak a tett
színhelyén
illegeted magadat
kelleted magad
várva hogy felismerjenek
vagy elfussanak előled
hogy tereljék már arrébb a temetőt
mint nyáját a pásztor
keresve új legelőt
3. Maszkok
a: Még a föld is beleremeg,
hantázik két hangya gyerek,
–Toldd arrébb az üveghegyet,
egy hangyányit sem engedek!
b: Szomszédunkban a manó
közönséges naplopó.
A munkáját rég megunta,
alszik, mint a szőrös bunda.
Nyelvtanára őszi szél,
ha kell, hét nyelven beszél.
Az az áldott szerencséje,
hét ördögfi bújt beléje,
fuss!!!
c: Ráfázott a mohó Árpád,
kerüli a forró kását,
hideg futkos görbe hátán,
ártatlan ő, mint a bárány.
Úgy döntött még
melegében,
inkább koplal,
s marad éhen.
d: Tépelődik a sajtkukac,
ez aztán a Németh éra,
csőbe húzta Trója alatt
földigilisztaként Héra.
Tépelődik a sajtkukac,
Polgár avagy Csehy lögyön?
Mígnem általrágja magát
a nagyképű juhsajthögyön.
Tépelődik a sajtkukac,
egyik Roccó másik meg Tóth,
bármit is ér a kritika,
a haverság régen megvót.
Tépelődik a sajtkukac,
nem tetszik már e zord Barak,
Vidázó szemét mereszti,
Luxorba hívta Mubarak.
Tépelődik a sajtkukac,
nem Sváby ő, csak a Szászi,
kamaszosztul szomorkodik,
csakhogy igyék vele bárki.
Tépelődik a sajtkukac,
a Keserű lapot oszt ki,
Nagy Péter cár bekeményít,
megkontrázza gróf Benyovszky.
Tépelődik a sajtkukac,
cinkelt lappal játszik Grendel,
spanyolviasz ackentussal
gin helyett tekilát rendel.
Tépelődik a sajtkukac,
sok a művi, gagyi, nyali,
Elemér bajszára iszik
Duba, Fónód s a Hizsnyai.
Tépelődik a sajtkukac,
fején vaj van, mégis úgy jár,
kuncsorog a Koncsol úrnál
Hodossyval Bettes s Kulcsár.
Tépelődik a sajtkukac,
Tőzsérünk hiába éhes,
bár megtelik újabb Kozsár,
felingerel a sok férges.
Tépelődik a sajtkukac,
ne legyek már én is kókó,
tükre mögött sárban fürdik
Bárczi Zsófi s Tóth Anikó.
Tépelődik a sajtkukac,
hogy a fenében kell élni?
talánbizony az új Bekét
még újabbra kell cserélni.
e: Torkos az én tehenem,
három napja keresem,
lelegelte a nap fényét,
ezért ez a nagy sötétség.
Torkos az én kicsi kecském,
hold fényével megetetném,
nem használnék többé lámpát,
huzogatnám rőt szakállát.
f: A csukafejes szép volt, szép volt,
el-elpirul a fényes égbolt.
Örül a páholy, gól van, gól van,
pattog a labda a hálóban.
g: Három koldus nagymérgében
lyukashegyen búsul, éhen.
A ruhájuk ütött, kopott,
elhagyták a koldusbotot.
h: Leesett a nap kalapja,
kicsi páva rí alatta.
Inába száll bátorsága,
felszáll a vén eperfára.
j: Hajmáson, hol máshol?
Lépdel a hold gólyalábon.
A járása ákombákom,
napkirálylánnyá varázsol.
Hajmáson, hol máshol?
Pityeregsz a szalmazsákon,
hagymától a szemed könnyes,
a sok göröngy csupa gyöngy lesz.
4/1 Talamon Alfonz elfoglalja magát
Így se jártam még
elfoglaltam a saját helyemet
ott csücsülök és bámészkodom
csillagaim mivel nincsenek
rég neked adtam
és őrzöm a hiányom
feláldozva a jelenléttel
idétlen
szamárfülek
a kockaházak
szélein
ezt legalább
jól megszerveztem
mégcsak részem se volt benne
olyan lettem
akár az utolsó kitört eperfa
amit még meg se másztam
lábujjaim selyemhernyó gubók
lepkefogó tenyeremből
ujjlenyomatot vesz a szél
ponyvaregényhőse
keresztet vetnek előttem
mécsest gyújtanak előttem
utolsó fingom is ellőttem
Átnyúltam a falon
és úgy maradtam
magamon kívül is megmaradtam
értem is meghaltam
magamért is
ha belegondolok még talán
miattad is barátom
nekem is nyolc percébe kerül a napnak
hogy a fénye elvakítson
balul sült el
de legalább balul
4/2 Ninive partjai avagy a malackai keresztelő
nincs szerencsém
Istenem van
és ez egy szerencsés Isten
a nagyapai büszkeség
mint a cethal a vergődő Jónást
kiöklel magából
Galilei eredendő
bűnével született
ivadékom
4/3 Talamon Alfonz magában írogat,
közben köveket rak gondolatban maga köré
És megszólalt König Salamon, az utolsó jókai rabbi a szegényház ebédlőjében:
– Leopold és Cecília, hát hányszor megmondottam nektek, hogy éljetek a szentírás szerint, alázatosan és könyörületesen, ahogy Joób is élt az istencsapások közepette. Hányszor kinyilatkoztattam, ha megdobnak kővel, dobjátok vissza omlós kenyeretekkel azt. Aki pediglen ellopja a kenyeretek javát az asztalotokról, annak adjátok ajándékba a többit is nagylelkűségetek jeléül.
– Biztos ami biztos, igazad lehet prófétáló rabbi – szólt Leopold és Cecília a két csontsovány zsidó a szegényházból. – De ha nincs kenyerünk, betevő falatunk, mivel is büntethetne minket az Isten? Talán, ha ellenségeink tehetősebbek lennének. Talán, ha akadna náluk egy falatnyi zsömle?
Szívmelengető kőkemény igazság.
/Az idézetek többségét Jézustól származtatják, de ez sem bizonyítható. Az Ószövetség bibliai szövegeiben, a Királyok könyvében ugyan valami hasonló mondatott ki; az is a sorok között. A történet szereplői viszont valóságos hús-vér emberek. Talamon szerint a történet az alábbiak ismeretében talán még igazabb és hamisíthatatlanabb is./
4/4 Angyalcsuklás
Barlangrajzokon vezekel ma Jónás,
az ásító mélyben cethalcsontváz van.
A madárcsicsergés közös szentgyónás,
Afrodité vágtat selyempongyolában.
Ott a szirteken még látható a hó,
az látvány cigarettacsikként elnyom,
kihalt egy táj ez, magával ragadó,
meredek hegycsúcs, gótikus templom.
|
|
|
|
| |
| Kapcsolódó linkek |  |
| Hír értékelése | |
Értékelés: 4.79
Szavazat: 142
| | | Parancsok | |
|
