Elindult a gondolat egy szép tavaszi hajnalon.

A Nap elég korán szórta szét a földön sugarait.

Míg gyönyörködtem a természet csodáiban,

egymásba fűztem szülőfalum láncszemeit.

Gyönyörűek az itteni Napkelték. Szeretek tanúja lenni,

amikor a Nap a földre bocsájtja első sugarát.

Ilyenkor zengik legszebb dalukat a feketerigók,

a kis fülemüle is küldi párjának hívogató dallamát.

Sok minden van, amiről mesélni lehetne.

A faluban békés légkörben zajlik a mindennapi élet.

Takaros háza, kertje van a családoknak.

Ezernyi látnivalót kínál maga a természet.

Körül öleli a könyvtárat, az óvodát, az iskolát

a különösen szép természetes környezet.

Őrt áll a jó öreg gesztenyefa a templom előtt.

A két templomtorony őrködik a naggyánőtt kisfalunk felett.

Áll még a régi kastély, díszeleg a szépemlékű szederfa.

Hagyományokat tisztelő, kultúrát művelő közösség vagyunk.

A műemlékeink megszólítják az arrajáró embert.

Festői képet mutat a park, büszkeségünk

a Szabadtéri színpad, s a Kultúrotthonunk.

Mivel örök érvényű az emberi érzelem, azt is elmondom,

hogy a szülőfalum körülövezi a síkhatár.

Érik már a kenyér a kalászban!

Pacsírta hírdeti amikor a tájainkra beköszönt a nyár.

Csallóköz szívében él Lakszakállas község.

Hozzánk nőtt a táj, itt van az otthonunk.

A legszebb láncszem a jó emberi kapcsolat,

melynek révén egységes egésszé kovácsolódott 

Lakszakállas a naggyá nőtt kisfalunk.