SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA

Álmodtam az éjjel

Álmodtam az éjjel, vagy tényleg nálad jártam?
Kezemmel kezedben, újra rád találtam.
Ha jól emlékszem, ágyadon ültem,
Mozdulataid, és szemedet néztem.

Álmodtam az éjjel, vagy tényleg nálad jártam?
Félénken csókoltam újra pici szádat.
Simítottam hajad, és öleltem testedet,
Picit úgy éreztem minden rendbe lett.

Álmodtam az éjjel, vagy tényleg nálad jártam?
Kicsi puszikkal tested újra végig jártam.
Éreztem illatod, és minden apró vágyad,
Tudom te is akartad, hogy rád találjak.

Álmodtam az éjjel, vagy tényleg nálad jártam?
Csak az tudom, hogy mindig erre vágytam.
Gyorsan jött a reggel, de lesz még újabb este,
Ha Isten is úgy akarja, álmomban… mellém leszel festve

Emléked minden

Meg mindig itt vagyok…
Talán mar régen, de lehet ez meg csak a kezdet
Magamban, emlékeimből, rólad képet festek.
Monoton napok jönnek, és múlnak, mint a pillanat
Csak emléked, mi változatlanul itt marad… és illatod.

Ébredek reggel, és küzdök, mindenért,
Mindenért, ami úgysem boldogit,
Ami hasztalan és arctalan, mint életem
És közben fogam szorításával küzdök,
Hogy ne hulljon több könnyem érted.

Hazudok másnak, de többet magamnak
A kérdések bennem ragadnak, és a válasz
Amit képzelek, úgy faj, mint ezer megcsalás.

Emlékek hiányoznak? Vagy Te magad?
Amit összerakok magamban, az a kép
Már nem te vagy, csak szerelmem,
Ábrándom és almom, mi benned önt formát.
És te? Vajon gondolsz e meg ram…

Mind enyém

Semmi sem volt közös
Vagy tied volt vagy enyém
Mintha a két év alatt tudtuk volna
Egyszer úgyis véget ér

Semmi nem volt közös
Csak tied és enyém
Gyűltek a dolgok körülöttem
Kaptam vagy vettem, de enyém
Csak az enyém

Semmink nem volt közös
Bárcsak lett volna.
Egy közös tárgy, amiért folyna még a harc
Ami hozzád kötne, ami közös lenne még.

De semmi nem közös
Csak az emlék, és az eltelt évek
Az a pár közös kép
Mi őrzi még a szép emléket

Semmi nem volt közös
Ez a vers sem lesz az soha
Neked adom ezt is, legyen tiéd
Csak úgy… ajándékba

Fakuló emlék, és a két év
Talán ez is mind enyém.
Hogy emlékszel e még álmainkra
Amit akkor bután…
Közösnek hittem én

Néma szavak

Ülök csendben, tollamat fogva
Némák a szavak, gondolatok tombolnak.
Négy hónap telt el, leírni nem lehet,
Mit is érzek belül, mennyire szeretlek.

Nincs olyan nap, nincs olyan óra,
Ne gondolnék rád, csókodra vágyódva.
Nem hiányzol gyakran, csak éjjel és nappal,
Minden percben, minden gondolatban

Álmom hozzád húz, a hajnal veled ébred,
Ha tehetném kicsim, mindig ölelnélek
Száz apró csókkal borítanám szádat
Egész tested, minden porcikádat.

Mikor ágyadon fekszem, a csillagok alatt
Úgy érzem szívem, majd szétszakad.
Leírni nem tudom, mi az mit érzek,
A szerelem átjár, belülről éget.

Négy hónap telt el, talán gyorsan, talán könnyen
Nekem mégis sokat jelent, nekem ez most a minden.
Megköszöni mindezt, vajon hogy lehet,
Nincsen rá szó, nincsen rá képzelet.

Nem vagyok író, e vers sem egy költemény
Csak szeretlek kicsim, teljes szívemből én.
Négy hónap eltelt, s már örökre megmarad,
És remélem ettől több az, ami még hátravan

1. „Álmodtam az éjjel”
A vers formáját nézve a négysoros versszakokkal jelzett kötöttséget tovább erősíti az aabb rímképlet, illetve a sorokban fellelhető ritmus. Formailag tehát érezhető bizonyos tudatosság, s ez a vers előnyére is válhatna, bár a versszak első sorának ismétlése - mivel tartalmilag túl direkt, gondolatilag kevéssé izgalmas -, egy eleve gyenge hangot üt meg, amelyre a válasz is automatikusan érkezik, és egy viszonylag könnyen kitalálható állapot leírásával fejeződik be. A vers végén használt kép, a „mellém leszel festve”, elkülönül a szövegtől, szépen zárja le az álom keretébe helyezett vallomást. Áttételessége miatt számomra ez a legértékesebb része a négy versszaknak – új, izgalmasabb irányba viszi el a gondolatot, talán ezen a vonalon lenne érdemes mélyebbre merülni…

2. „Néma szavak”
Tartalmilag az „Álmodtam az éjjel” című verssel azonos, a rím ugyanúgy aabb. A vers javára válik, hogy gondolatilag zárt kompozíció (van eleje és vége), az „ülök csendben, tollamat fogva” (stilisztikailag kifogásolható) kiindulóponttól fokozatosan bontja ki gondolatait - fogalmazza meg a vágyakozást, vívódást, hálát -, majd az utolsó versszakkal lezárja azokat.
A vers gyengeségének érzem, hogy a szerző emelkedett hangulatát nem tükrözi a nyelvezet – a kifejezésmód szegényes, a képek nem túl eredetiek, a leírt szöveg az olvasónak nem mond el különleges tartalmat.

3. A fenti verseket, illetve az „Emléked minden” és a „Mind enyém” című verseket elolvasva két fő kérdést írtam fel magamnak. Az első így hangzott: mit ad nekem a vers ? Ezt továbbfejtve adódtak a további kérdések – mit mond el a vers és hogyan mondja ezt el. A mit és hogyan végtelen sok lehetősége közül, véleményem szerint, a költő bizonyos mértékig öntudatlanul választ, viszont ahhoz, hogy a választása értékes eredményt adjon, szükséges, hogy legyen megfelelő eszköztára. Tehát fontos, hogy az alkotói tehetséggel megáldott ember tájékozott legyen, folyamatosan tanuljon, és irodalmi élményekkel gazdagodjon.
A második fő kérdés, amit felírtam magamnak, ez volt: miből merít a szerző? (milyen eszköztárral rendelkezik?) Mivel nyelvezetük egyszerű, talán hétköznapinak mondható, az említett verseket leginkább a pop-slágerek kategóriájába sorolnám. Bár az is megfordult a fejemben, hogy többszöri újraolvasás után szinte prózai szövegeknek tűnnek. Véleményem szerint érdemes lenne ugyanezen gondolatokat újraírni, de sokkal tömörebben – kihagyni a felesleges szavakat, a lényegeseken pedig finomítani. Átgondolni, miről is szól a vers, és leszűrni az igazán fontos elemeket – megmutatni a finom rezdüléseket, hangulatokat, feszültségeket…
A „kevesebb”-ből így elképzelhető, hogy végül „több”-et kapunk.

Sikeres kísérletezést kívánok!
Üdvözlettel
Bolemant László