Szívem kibiztosítva
Feléd küldöm
Ne védekezz ellene
Szilánkok fúródjanak
Tested minden rejtekébe
Hogy kifejtsék hatásukat
Amit irántad érzek
Több mint egy lény ösztöne
Reflexnél is többet ér
Mit belőlem váltasz ki
Puszta jeleneddel
Ha elfolyik véred
Utána megyek
Míg meg nem alvad lelked
Kereshetlek...
A föld magáévá tett
Árnya befedte elmédet
Mit hátra hagytál
Lábnyomokba épített emlékek
Szívem kibiztosítva
A szöveget ajánlás előzi meg, mely elsősorban az erőszak nyelvét ígéri. (Magában foglalhatná persze akár a humor vagy irónia lehetőségét is, hiszen a köznapi nyelvhasználatban a nem áldozati értelemben vett kiválasztottságot gyakran illetjük ezzel a szókapcsolattal. Kár, hogy ezzel a lehetőséggel nem él a szerző) A hatalmi pozícióból megszólaló én (Én!) a másik (a megszólított te) elpusztítására tör. Indítéka talán leginkább a gyűlölet, de lehet egyfajta birtoklási vágyból, szerelmi (féltékenységi) szenvedélyből fakadó késztetés – ezeket az érzelmeket nem tisztázza a szöveg. Ami itt folyik, egyenlőtlen küzdelem: a másiknak nincs esélye a túlélésre. A szövegben beszélő én viszont a kifejezéssel, a nyelvvel viaskodik látványosan (pl. bizonyos szavak jelentésével, használati lehetőségével nincs tisztában, lásd: ösztön, jelened, vagy születnek olyan sorok, melyek túlbeszélten nemigen mondanak semmit: a hogy kifejtsék hatásukat vagy az Amit irántad érzek… -kel induló 5 sorra gondolok). Egyelőre a nyelv ellenáll. A legpoétikusabb sor az utolsó, ami el is különül a szövegtől, nemcsak tipográfiailag, hanem hangnemben is. Egy másik versben talán jobban megállná a helyét.
N.Tóth Anikó
