Az elmúlás
Hittem, megérzem,
vagy jelzed majd bölcsen,
közel a búcsúszó,
fogy az idő szörnyen.
Talán volt is jel,
de gyűlöltem látni,
hogy szótlanul tűröd,
legyűrjön bármi,
s rettegtem a csendet,
mi bántó szót követett.
Reméltem, elűzöd,
döbbenten ámultam –
okát kutatva:
hogy siet a jelen,
s került a múlt
váratlanul utadba!
Üres lett a perc,
kietlen az óra,
gyászol minden nap.
Szörnyű,hogy nem vagy!
Hiányod féktelen tűz-
fájó, nagyon nagy.
Ilyen az elmúlás,
a kegyetlen nincsen?
Nem bírom hagyni,
hogy az idő elrejtsen!