Juhász R. József első verseskötete, a Korszerű szendvics négy ciklusra tagolódik. A Nyitott bőrönd több szövege – e ciklus címadó darabjához hasonlóan – a Próbaút, illetve az Iródia-füzetek közléseire megy vissza, de bizonyos esetekben felfogható azok újrarendezéseként is.
A leglátványosabb textuális változtatásról, az életműből való reflektált építkezésről a Hazatérés című vers ad hírt, mely az Iródia-füzetek 1-es számában megjelent Küszöbök című, a vándorlás toposzára épülő önéletrajzi poéma mondattöredékeiből áll. Megfigyelhető, hogy az átvétel gesztusa egyrészt távoli szövegtörmelékeket kapcsol össze, másrészt átírja a sorképzés szabálytalanságát, harmadrészt – jelzésszerűen – egy sor erejéig felforgatja a szintagmatikus viszonyokat. A létrejövő „új mű” ily módon olyan – nem identikus – idézetként olvasható, melynek elemei függetlenedni tudnak eredetüktől. Ez a játék a kollázs-technika azon komponensére emlékeztet, amely a környezetükből kiragadott jelhalmazokat nemcsak egyediségüktől fosztja meg, de ismételt felhasználásukkal továbbutalja azokat más lehetséges kontextusok felé. Ebből a szempontból is beszédes a keletkező szöveg címe, hiszen a „hazatérés” itt nem feltétlenül valamely szubjektum (netán a tékozló fiú) célorientált tevékenységét jelöli, hanem inkább – vagy legalább ennyire – az idegenből származó, „tévelygő” szavak, mondatok egy aktuális konfigurációját értelmezi. [1]
A ciklus közepe tájékán helyezkedik el az a vers, amely a ’80-as évek derekán Juhász R. József egyik – a Mai magyar nyelvtan mellett – legismertebb alkotásának számított. [2] A Közép-európai idő az Iródia-füzetek 3-as számában és a Próbaút antológiában is megjelent, Zalabai Zsigmond szerint ez utóbbi „egyik legérettebb” szövegeként. E „montázsvers” – írja az irodalomtörténész – „négy tematikai-gondolati síkot csúsztat bravúrosan egymásba. Az egyes síkok motívumszálait rendre elmetsző, majd újra felvevő, tehát nem folytonos szövegben az első réteg afféle neodadaista tűzijáték, képzettársítások, szabad ötletek valóságos heppeningje, abszurditások felsorolása (»a teknőc páncéljából előmászik / egy mosómedve«; »a csirkebecsinált egy fehér zászlót szerez valahonnan«; »a látszat csal megbüntetik«; »a légnyomásmérő légnyomást kap« stb.). A második sík: pontosidő-jelzés és időjárásjelentés: egyrészt a létezés múlását, szüntelen változékonyságát érzékelteti, másrészt pedig metaforikus síkokra vált át: »7 óra 41 perc a nap felszántotta az eget (…) 9 óra 59 perc szerintem a nap mazochista és fajgyűlölő« stb. A harmadik réteg a »három vércsepp (…) újabb három vércsepp (…) újabb százhetvenhat vércsepp (…) ötven liter vér«, illetőleg a »határ«, »határsáv« motívumok ismétlődése révén a háborúskodások okaira, geopolitikai meghatározottságára utal. Érzi Juhász (…) a világ mai veszélyeztetettségének a tudatát is, mint ezt a montázsnak negyedik síkjába tartozó motívumok jelzik (»N-bomba«, »középhatósugarúak«, »az atomtyúk tojásgránátot tojik« stb.).” [3]
Zalabai értelmezése kiváló támpontokat nyújt a mű megközelítéséhez, ám néhány mozzanattal érdemes kiegészítenünk a szerző észrevételeit. A szöveg ismétlés-struktúrája kapcsán elmondható még, hogy abban szintén fontos szerepet játszik a Nap és a Hold tevékenységének folytonos reflexiója. Ez nem csak a linearitás megtöréséhez járul hozzá, hanem a perspektíva állandó váltakozásának (pl. „két fémpénz egymásnak ütközik […] a Föld még forog”) [4], a centrumok áthelyeződésének is ad egyfajta ritmust. [5] A visszatérő alakzatok – azok is, melyekre Zalabai utal – ezzel párhuzamosan oly módon keresztezik egymást, hogy rendre elkülönböződnek önnön pozíciójuktól (pl. a Hold „nyugszik”, majd „deportálják”, végül „töltött” formaként látható stb.). Ez a dinamika minden bizonnyal arra is utalhat, hogy nem a szöveg írja le az idő paramétereit, hanem fordítva, az időbeliség bevésődésének van kitéve a vers retorikai szintje. Ebből következően azért duplázódik meg a képsorok funkciója, mert a többértelműség kihasználása mellett színre viszi a jelölők különbségtermelő, az idő töredezettségével analóg mozgását. Például a „három vércseppet szögelnek a határokra” láncolatban a kontextus alapján pontosítható, hogy nem ugyanazokról a „vércseppekről” van szó (ráadásul az illékony folyadék rögzíthetetlen); míg az ismétlés a referencia újbóli kioltásához vezet, hiszen a szekvencia pusztán előző előfordulásához képest nyerheti el bármifajta, szövegen belüli értelmét. (Függetlenül attól, hogy a háború tudatosításaként vagy mindössze valamilyen terület körülhatárolásának – tradicionális – praxisaként konkretizáljuk az adott kijelentéseket.) Érdemes itt megjegyeznünk, hogy a vers által kitüntetett diszkontinuitás elve feltétlenül kapcsolatba hozható az avantgárd poétikák azon fejleményével, amely a történéssorok szétszerelésével az észlelés spontán szerkezetének reflektálására készteti a befogadót.
Másrészt fontossá tehető, hogy a Közép-európai idő diszparát szcenikáját előidéző heterogén nyelvi elemek több esetben a betű szintjére vezetnek. [6] (Talán nem véletlen, hogy a mű kötetbeli közlése a Próbaútban megjelent verziótól éppen a betűszerintiség alapján tér el.) Vagyis a Zalabai által idézett, „a világ mai veszélyeztetettségét” konnotáló szavak, kifejezések némelyike inkább elidegenítő effektusként, az olvasás automatizmusainak megakasztásaként, illetve az irodalmi betűk játékaként értelmezhető. Például az „N-bomba” jelölő voltát az is hangsúlyossá teszi, hogy az „ellenszere az abmob-N” összetételben szerepel. Az olvasás irányának megfordítása itt egyfelől a betűk konstruktív működésére utalhat, másfelől valóban „semlegesíti” a szó „tartalmát”, miközben természetesen a két jelsort egymásban tükrözteti. A manipuláció következtében tehát a szintagma legalább annyira vonatkoztatható önmagára, az írás által kialakított mesterséges viszonyokra – még szemantikailag is –, mint bármifajta világméretű katasztrófa-veszélyre. Az a strófa egyébként, amelyből e részlet származik, koncentráltan foglalja magában az eddig említett dilemmákat:
