| Text-túra Ipolyszakálloson |
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága a hagyományokhoz híven augusztus 5-én
nyitotta meg a Text-túra elnevezésű műhelymunkát azon fiatalok előtt,
akik elismert mentoraikkal három napon keresztül dolgoztak szakmai
fejlődésük érdekében. Az elmúlt egy évtized alatt bebizonyosodott, hogy
a fiatal írókat jelentős mértékben segíti a rendszeres műhelymunka. A
résztvevőknek természetesen változóak a művészi elképzeléseik, de
nyitottak a fejlődésre, ahogy a kritikára is. Idén az Ipolyszakállosi
Méhecske Panzió adott helyszínt a műhelymunkának, ahol Z. Németh István
író, költő és Jász Attila költő, az Új Forrás főszerkesztője segített a
fiataloknak.
A mentorok célja az, hogy felhívják a figyelmet a hibákra, ügyelve arra, hogy a még kevéssé tapasztalt alkotók kedvét ne vegyék el az írástól, hiszen a fejlődés esélye mindenkiben ott rejlik. A kapott feladatokat mindenki igyekezett a legjobban megoldani, s a felolvasás után közösen értékeltek, ami azért volt fontos, hogy a fiatalok megismerkedjenek egymás műveivel, gondolataival, tanulhattak a hibákból épp úgy, mint az ügyes írói megoldásokból is. Igazán értékes művek születtek, a fiatal alkotók néha a saját határaikon is túlléptek. Ez azt bizonyítja, hogy hasznosak az ilyen összejövetelek.
|
|
|
|
| |
Kapcsolódó linkek | |
Hír értékelése | |
Parancsok | |
|