Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Július
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 33051
Linkajánló
 Fiatal írók rovata: Savannah: Utazás

Fiatal írók rovata 2007/2008

Utazás

Belenézett a tükörbe. A saját szemét látta benne. Közelebb hajolt és a feketeségre összpontosított. Egyre jobban tágult a pupilla, végül beleesett mint egy fekete gödörbe, miközben azt érezte, hogy még mindig ugyanott áll és önmagát nézi a tükörben. Látta mindazt, amitől eddig félt az életében. Szívesen elkapta volna a fejét most is, de nem bírta. Csak repült szélsebesen előre, mint egy felgyorsított vonat. Nincs megállás, nincs kitérő. Egy pillanatra sem. Itt nincs pisiszünet.
Rengeteg emléke volt. Már maga sem emlékezett sokra. Olyan nehezen tudta ezeket eltemetni, s most mégis előtörtek belőle. Fájdalmak, melyek szorongást okoztak, egy percnyi nyugalmat sem adtak. Egész életében begörcsölt gyomorral járt, mert előre rettegett a még meg sem történt eseményektől. Szörnyű erővel hatott rá ez a felismerés. Elöntötték szemét a könnyek. Nem látott már semmit, a tudata azonban tovább pörgette a képeket. Elkezdett fájni belül. Nyomta a tüdejét. Kapkodni kezdte a levegőt, aztán rájött, csak a teste szenved, amelyet a tükör előtt hagyott, ő most nyugodtan lélegezhet. De akkor miért érzi mégis ezt a hasogatást? Honnan ez az érzés? Talán erre mondják, hogy fáj a szív. Olyan, mintha két erős kéz próbálná meg kettétépni, de nehezen megy, ezért csak erőlködnek. Szóval ilyen az, ha valakinek ketté akar hasadni a szíve. Őrjítő fájdalom.
Megpróbálnék hozzáérni a mellkasomhoz, de nem tudok mozogni. Láthatatlan, megfoghatatlan erő szorít le, én pedig kezdek erőtlenné válni. Félelmetes így egyedül. Sötét alagút, száguldás, körben életem rémképei. Nincs biztonság, támasz, segítség. Mint a való életben. Csak magamra számíthatok, de félek megbízni a belső énemben. Eddig elegendőnek bizonyultam, amíg meg kellett oldani valamit, vagy elintézni, de most másféle tettről van szó. Meg kell küzdenem a legnagyobb ellenségemmel – önmagammal. Hogyan is támadhatnék magamra? Hogyan vádaskodhatok? Ez önostorozás. Bántalmazás. Okozzak fájdalmat azzal, hogy minden rosszat felhozok és a saját szememre hányom? Ezt nem lehet megtenni. Ezt nem tudom megtenni, ezt nem akarom megtenni. Már kibékültem az életemmel. Elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok. Minden bántót eltemettem, s új kalandlapot indítottam. Elindultam már a tökéletesedés felé, akkor most miért ez a számonkérés? Nemcsak az életem végén kell elszámolnom mindennel? Mi ez a váratlan vizsgáztatás? Nem voltam erre felkészülve. Hátba támadott és ezt tudja ő is. Mégis megtette. Kockáztat. Vagy figyelmeztet valamire. Csak azt tudnám, hogy mire. Vagy minek. Tudom, illetve tudtam, hogy a jó utat választottam. Eddig nem segített, most pedig beleszól az életembe. Feleslegesen. Egyedül is megállom a helyem. Megálltam a helyem. Most bizonytalanodtam el először. Életünk rossz döntései közt sétálni nem leányálom. Az én álmom sem ez volt. Olyan, mintha tonnányi befejezetlen ügy várna rám. Csakhogy sok van belőle és én nem tudom, melyikkel kezdjem.
Megrezzentek a pillái a telefoncsörgésre. Keményen állt, mintha falhoz állították volna sorlövéshez. Nehezen szedte a levegőt, izzadság csorgott a szemébe az arcáról. Alig látott valamit, mégis feltűnt neki a sápadtsága. Hirtelen előrenyúlt és megmarkolta a mosdó szélét. Ujjai ugyanolyan fehérré váltak, minta csempe színe. Három lépésre állt a telefontól, mégis óráknak érezte az odabotorkálást. -Tessék? Ki az? Ide-oda csoszlogott kezében a kagyló.
-Pont téged akartalak hívni. Szeretnék mondani neked valamit... S közben arra gondolt, nemsokára meg fog halni.

Savannah írásához

Az Utazás című szöveg felütése Kosztolányi-reminiszcenciát indított el (Esti Kornél egyik kalandja, Az utolsó fölolvasás sejlett fel), így a mérce igen magasra került olvasói elvárásaimban. A véggel való szembesülés, a számvetés kényszere, a halálközeli állapot a témája ennek az írásnak, ami egy múló, ám figyelmeztető fizikai rosszullét lelki-tudati következményeit rögzíti. Merész vállalkozás erről beszélni, vagy éppen másképp beszélni, mint a nagy elődök. A szerző nézőpontváltással is kísérletezik; az egyes szám első személyű megszólalást a szöveg belsejében azoban indokolatlannak tartom, jobban tette volna, ha marad a nyitó bekezdések beszédmódjánál. Tanácsom még, hogy próbáljon tömörebben fogalmazni, hiszen vannak felesleges ismétlődések. Ezenkívül kerülje az olyan közhelyes mondatokat, mint: „Itt nincs pisiszünet” vagy „Életünk rossz döntései közt sétálni nem leányálom”. Ezeket csak erősen ironizáló szövegben tudom elképzelni, az irónia azonban távol van az Utazás hangnemétől. A vége megoldatlannak tűnik. (Talán a telefoncsörgés elegendő zárlat lenne?)
N.Tóth Anikó



 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Fiatal írók rovata 2007/2008
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Fiatal írók rovata 2007/2008:

Crane Tresaille

Hír értékelése
Értékelés: 5
Szavazat: 1


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat





Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.13 másodperc